Conor érdeklődve nézett rám, de csak legyintettem és eltereltem a témát a PS felé. „Sajnos” nem nagyon értek hozzá, ezért ezt a témát gyors kiaknáztuk és utána néztem, ahogy Conor elmélyülten játszik.
Estig ez volt a programunk, majd amikor megéheztünk elsétáltunk a közeli falu felé, ahol egy kis kocsma-szerűségben tengergyümölcseit ettünk és margaritát ittunk hozzá. Egészen hajnalig ott beszélgettünk, és reggel a nap első sugaraival együtt sétáltunk vissza az apartmanig. A tengerparton haladtunk kézen fogva, és néha meg-megálltunk a napfelkeltét csodálni a horizonton.
Reggel hat körül értünk haza és olyan fáradtak voltunk, hogy lefürödni se volt kedvünk csak bezuhantunk az ágyba. Amikor már a kellemesen puha takarok és párnák között feküdtem csak akkor jutott eszembe, hogy fel kellene Anyáékat is hívni, meg hasonlók, de az álom súlyosan nehezedett a szememre és számomra megszűnt a világ.

Délután kettő körül ébredtem fel. Conor szerint elég nehéz volt felkelteni és már épp fel akarta adni, de hál’ Istennek csak elkezdtem életjelet adni.
Justinnal nem találkoztam, mert már reggel korán megléptek a hajókirándulásra a szomszédainkkal és szerencsére Bogi se volt „itthon”. Conor szerint elmentek vízi-biciklizni Lionellel és Lionel húgával Soniával.
Sajnos a nap túl erősen sütött ahhoz, hogy el tudjam viselni, ebben a másnapos állapotomban, ezért behúzódtam a szobánkba és bekapcsoltam a telefonomat. Ahogy sejtettem, vagy ötvenezer nem fogadott hívás és sms a családomtól.
Gyors tárcsáztam anya számát és az első csöngés után már fel is vette.
- Jajj Istenem Dórikám! Ha én tudom, hogy ennyit dolgoztatnak én nem engedlek el! Nem rég beszéltem a Bogikával, ő mondta, hogy azért nem is kapcsolod be a telefonod, mert állandóan alszol, amikor nem dolgozol. – enyhén sokkot kaptam. Nem attól, hogy a Bogi falaz, ebben a helyzetben ez alapvető dolog, sokkal inkább azon, hogy az én jó anyám egy szuszra ennyit dumál.
- Szia Anya… neked is. – a könnyeimet nagy nehezen lenyeltem és tovább hallgattam anya felszínes beszámolóját a mi kis környékünk pletykáiról. Közben bejött Conor is, odaült mellém, de csak a grimaszokat vágta, amikor hallotta Anya pörgő magyar beszámolóját. – Anya? Bocsi, hogy közbe vágok…
- Kislányom, te továbbra is neveletlen vagy! Épp a polgármester feleségéről…
- Anya! Apával minden rendben? – Anya és Apa 18 éves koruk óta egy pár. Anyámnak Apám az Isten és a mai napig úgy körül rajongja, mintha két hónapja járó kis tinik lennének.
- Apád? Őőőő, azt hiszem most Egerben van… - hallottam, hogy Anya zavartan megköszörüli a torkát.
- Anya!
- Na jó, hát kicsit szünetelünk, tudod. Élünk még egyet az öregedésünk elkezdődése előtt.
- Hogy mit csináltok? – a szemem megtelt könnyel és nem tudtam hirtelen mit csinálni magammal, felpattantam, majd leültem és idegesen törölgettem ki a könnycseppeket a szememből.
- Jaj, apukádnak kis szabadságra van ideje. Ez érthető hiszen…
- Ki a nő? – a könnyeim már szakadtak és legszívesebbem toporzékoltam volna. Nem akartam, hogy ez igaz legyen. Azt akartam, hogy ez csak egy rossz álom legyen.
- Bogi anyukája…
- Anya? Augusztus végén megyek. – letettem a telefont. Kikapcsoltam és a bőröndöm mélyére süllyesztettem. Nem akartam magyarázkodni és Conor se várta el. Csak átöleltük egymást, majd negyedóra múlva elindultunk dolgozni.

Ismeritek azt a mondást, hogy a baj nem jár egyedül? ÉN ismerem. És tudom mit jelent. Ez volt az, az éjjel, amikor mindenem kockán forgott: az állásom, a boldogságom és a hitem a legjobb barátnőmben.

Egész este nem volt semmi érdekes, azonkívül hogy Conor nevetve mesélte, hogy valahol a terasz másik végén van egy asztal tele magyar fiatalokkal és egész éjjelre ingyen koktélokat nyertek ma valami csapatversenyen a parton. Persze nekem ez sem volt gyanús…
Az este lassan telt, szinte csak azoknak a fiataloknak hordta Conor a koktélokat, és a bárpultnál ott ült Bogi és Lionel, meg pár dáma, akik francia országból idereppenek a szezon kezdetekor és itt vannak egész végig.
És úgy éjfél körül kezdődött a baj… Conor elrohant vacsorázni, előre kivitt két kört a telhetetlen fiataloknak és bíztatott, hogy bírni fogom és hoz nekem is valamit a konyháról, hogy tudjak a hűtők mögött pár falatot enni. Bogi próbált velem beszélgetni, amíg Lionel az egyik idősebb dámával enyelgett. Én semleges válaszokkal és egyre erősebb mojitokkal igyekeztem lerendezni „barátnőmet”.
Egyszer csak egyre nagyobb zaj közeledésére kaptuk fel a fejünket (vagyis én felkaptam a fejem, Bogi pedig megfordult). Még úgyis láttam, hogy Bogi lesápad, hogy háttal volt nekem: a ifjak élén Danika, a kedves kis visszafogott Danika érkezett, akit Bogi, amióta csak együtt vannak, bábként rángatott ide-oda. Na szóval, ez a marionett-bábú, ártatlan arcú fiú, most full idegbe vágtatott felénk és mögötte az én drága Marcikám is ott lépkedett. És persze, Conor ezt a pillanatot választotta, hogy visszaérjen, és megsimogassa (elég intim mozdulat sorral) a hátamat és a karomat.
Marci szemei villantak egyet, de szerencsére az egyik csaj megfogta a karját, és megállította, hogy megcsókolja. Elképedtem és a szédülés környékezett, de nem értem rá ezzel foglalkozni, jobban izgatott, hogy az orrom előtt éppen összetörik Bogi szívét ezer apró darabra, vagy inkább a barátnőm a Daniét?
- Ki ez a macsó? – Lionel jó pár napja nem szólt hozzám és most se vettem először a lapot hogy hozzám dumál.
- Ja, hogy ő? – elgondolkoztam, és úgy döntöttem ez az ő dolguk, pedig legszívesebben azt mondtam volna: „hát nem tudod, komám? Ő a Te Bogikád pasija…már úgy 3, lassan 4 éve…”, de nem tettem, mert egy ez nem az én stílusom, kettő Bogi rohadtul megérdemelné, de még kisiskolás korunkban vérszövetséget kötöttünk két körző segítségével az iskola udvarban a mászóka mögött, három Boginak úgy gondolom jelen pillanatban elég egy hisztis kanegér.
- Dóri, ez a csávó nagyon szúr… - Conor megfogta a kezem, hogy rá figyeljek és a Marcira bökött. Most először éreztem magam kényelmetlenül, hogy fogja a kezem, és nem akartam neki hazudni se, ezért kihúztam gyengéden kihámoztam a kezem a szorításából és arrébb vontam, hogy aztán suttogva elmondjam neki az igazat. Conor megértőnek tűnt és csak annyit kért, hogy próbáljak meg holnap beszélni a Marcival, és hiába húztam a szám megesketett, hogy holnap igenis találkozok vele.
Mire visszatértem a pulthoz Bogi és Lionel eltűnt és Dani éppen verte az egyik széket, hogy azonnal kér egy kör Cuba Librét. Gyors jó erősre megkevertem és a kezébe nyomtam az egyiket, a többinek neki se kezdtem, mert a csipet-csapat többi tagja addigra már a tengerparton hangoskodott.
Dani feltápászkodott a székre és szomorúan rám nézett:
- Remélem, Dórikám, te őszintébb vagy a Marcival. – sajnos többre nem jutottunk, mert elaludt és elkezdtünk összepakolni Conorral, meg a többi dolgozóval. Szerencsére időben végeztünk és így még sötétben elindulhattunk haza. Az alvó Danikával nem nagyon tudtunk mit csinálni, ezért rá terítettem egy terítőt és odakészítettem mellé egy jó nagy pohár vizet.
Hazafelé Conor nem nagyon szólt hozzám, csak csendben sétáltunk egymás mellett. Otthon szó nélkül elmentem fürdeni és lábujjhegyen kisettenkedtem Bogi mellett, aki szerintem full KO, mert az esti harci díszében feküdt kiterülve.
- Conor? – már az ágyában feküdt, és reménykedtem benne, hogy még nem alszik.
- Hmmmm?? – beljebb léptem és láttam, hogy egyedül fekszik a hatalmas ágy közepén. – Nem vagy jól? – érdeklődve felült és a beszűrődő utcai fényben láttam, hogy nyugtalan.
- De, csak… Veled aludhatnék? Nem akarok Bogival aludni, mert berúgok az illatától. Nem perverzkedek, csak…hozzád bújnék. – szégyenlősen lesütöttem a szemem és egyik lábamról a másikra állva vártam a választ.
- Gyere hercegnő! – elmosolyodtam és gyors odafeküdtem mellé. A mellkasára hajtottam a fejem és az egyenletes szívdobogásának hangjára nyomott el az álom.