Reggel nem sok kedvem volt kikelni az ágyból, pedig amikor ránéztem az órára és tudatosult bennem, hogy már 11 van, meg kellett volna nyugodnom. Ez sajnos nem jött össze, hiába tudtam, hogy Bogival valószínűleg el fogjuk egymást kerülni egész nap.

Hajnalban, amikor megláttam őket csókolózni sokkot kaptam, szerencsére Justin és Conor vette a lapot, ezért két oldalról belém karoltak és felvonszoltak az apartman teraszára. Justin rögtön rohant a konyhába citromért meg sóért, meg persze tequiláért, Conor pedig leültetett és igyekezett lenyugtatni. Elmondta, hogy ne foglalkozzak Lionellel, hiszen már meséltek róla.
- Miről? Biztos nem beszéltünk még Lionelről! – nem értettem mit zagyvál össze, pedig még nem is ivott.
- Jaj, szép kislány! Dehogynem! Amikor feljöttél hozzánk a partról és otthagytad Bogit vele! Akkor beszéltünk róla! – nem értettem mit magyaráz, de nem is fejeztük be, mert megérkezett Justin a tequilával és onnantól kezdve csak a poharat meg a sószórót emelgettük. Bogi nem jött haza, néha összegyűjtöttem minden bátorságom és hátra akartam fordulni, de a mellettem üldögélő Conor mindig megfogta a karom, hogy nem kéne.
A világ elég gyorsan elhomályosult, ugyanis egyáltalán nem vagyok hozzá szokva az alkoholhoz, oké néha iszok, de nem ennyit és nem ilyen erőset. Azt hiszem a fiúk vittek be aludni, de csak reménykedni tudok benne, hogy nem ők vetkőztettek le.

Amikor végre összeszedtem magam és kitámolyogtam a konyhába Justin kérdés nélkül főzött nekem egy nagy bögre kávét, majd csatlakoztunk a teraszon cigizgető Conorhoz. Nem sok kedvem volt előadást tartani az egészség károsító hatásokról, meg a korai impotenciáról (főleg, hogy ebben az állapotban tuti nem találnám hozzá az angol szavakat, bár szerintem máskor se).
- Jól vagy, kislány?
- Köszönöm a kávét! – most bírtam először megszólalni. – És, hogy este bevittetek. – zavartan rájuk mosolyogtam, de kerültem a pillantásukat.
- Igazán nincs mit, még jó, hogy bevittünk, mert Bogi elég csúnyán nézett, amikor meglátta a három tequilás poharat.
- Bogi inkább ne szóljon semmit… idejön és máris kikezd a nagyfőnök kicsi fiával… - enyhén félrenyeltem a kávém és nagy részét szerencsétlen Conorra köptem.
- Hogy mi van? Én azt hittem, vagyis hajnalban úgy tűnt, hogy Bogi Lionellel van… - Jézuskám! Add meg, hogy ne legyen a barátnőmből egy k..! Bármit megteszek! Esküszöm ötösre érettségizek matekból, csak add ezt meg nekem!!
- És szerinted Lionel miért nem fizet a bárban? Miért van ott mindenhol? Miért kísérgeti a VIP vendégeket? – inkább letettem a maradék kávém, ugyanis megint csak Conorra köptem a kávémat.
- Na jó, ez nekem most sok. Inkább visszafekszek. Keltsetek egy óra múlva… - nem hittem a fülemnek és azt kívántam, hogy Bogi ne tudjon róla! Ha van ilyen idióta a barátnőm nekünk végünk! Ismerem jól Bogit, egyszer még általánosba az egyik fiú átvágta: „jártak”(fogták egymás kezét és a fiú mindig előreengedte, ha sor volt), de aztán kiderült, hogy a fiú még két lánnyal jár az évfolyamunkból. Bogi bemosott neki és eltört a fiú orra.
Befeküdtem az ágyba és azon imádkoztam, hogy Bogi legyen észnél. Sajnos sejtettem, hogy ha tudja is Bogi, hogy ki ez a fiú, akivel egymásba gabalyodott nem sokat érdekli, mint ahogy azt se, hogy van a Dani. Szóval nem voltak a gondolataim túl rózsásak, de igyekeztem magam lenyugtatni, a jógán tanult légzési módszerekkel. Sajnos ezek se hatottak, de valahogy sikerülhetett elaludnom, mert körülbelül egy óra múlva bírtak a fiúk nagy nehezen felkelteni.
Nem sok értelmét láttam, de bementem dolgozni, javasolta Conor, hogy jelentsek beteget, de tiltakoztam és elmentem velük dolgozni. A műszak-váltás szerencsére nem tartott sokáig és vendég is volt szép számmal, szóval még jót is tett ez az egész nekem, mert időm se volt gondolkozni. Nem elég, hogy a bárpultnál is mindig várt valaki koktélra, Conor is ötösével hordta ki az asztalokhoz.
Lionelt és Bogit egész éjjel nem láttam, hála az égnek, és amikor hajnalba haza botladoztunk (nem a részegségtől, hanem a fáradtságtól), Bogi már aludt. Szerencsére egyedül. Szerencsére nem kellett vele szóba állnom, és nyugodtan lefekhettem aludni is.

Az elkövetkezendő hét csak úgy elillant. Dolgoztunk. Buliztunk. Aludtunk. Józanodtunk. És újból az egész. Szerencsémre a két angol fiú igazi barátaimmá vált, és Bogi hiánya csak néha-néha jutott el az agyamig. Boginak én valószínűleg nem hiányoztam, ugyanis minden szabadidejét Lionellel töltötte, sőt kivett egy két napos mini szabit is, hogy elmehessenek Barcelonát megnézni. Persze ezt nem ő mesélte el nekem, hanem Conor hallotta, amikor lement a személyzetishez valami papírokat aláírni, akkor ment le Bogi is szabadságot kérni.
Ma voltam először szabadnapos, Conorral együtt. Rengeteget dumáltunk, meg lementünk a partra úszkálni, átúsztunk az öböl másik végébe, és ott búvárkodtunk, meg vettünk finom csokis fánkot, visszafelé, sajnos, a parton kellett sétálnunk, mert az áramlat miatt nem sokat haladtunk, de azért a szárazföldön se. Meg-megálltunk homokvárat építeni, vagy kagylókat gyűjteni, mindig volt valami, ami miatt feltétlen meg kellett állnunk és ezzel is késleltettük a „hazatérést”.
A szálloda előtt elhaladva láttuk, hogy szegény Justin dolgozik, mint egy bolond, de nem sajnáltuk: ő holnap és holnapután is szabadnapos lesz, és azt tervezi, hogy a szomszédos apartmanban lakó német fiúkkal és lányokkal hajókirándulásra mennek.
- Ne haragudj, hogy szóba hozom, - már a „mi” partunkon ültünk és gyönyörködtünk a délutáni napsütésben és a messzi távolban úszó hajókban. – de úgy veszem észre, hogy kezd komoly lenni Bogiék kapcsolata. – látszott, hogy Conor elszégyelli magát, amiért szóba hozta, de ismertem már annyira hogy tudjam: alig várta az alkalmat.
- Igen, én is úgy látom. – ráfintorogtam barátomra és alig vártam, hogy elkezdjünk nevetni, amikor közelebb hajolt hozzám és megsimogatta az arcom.
- Ne haragudj. – felpattant és otthagyott.
Nem tudtam mire vélni, hogy elrohant, utána meg nem akartam menni. Csodálkozva néztem tovább a tengert, amikor leesett hogy mit akart: megcsókolni. Elmosolyodtam magamban. Igen, tetszik Conor, de nekem fontosabb, hogy legyenek itt is barátaim, minthogy bepasizzak.
Vártam még egy kicsit, hátha visszajön hozzám, de nem jött. Amikor felmentem az apartmanba, csak a teraszon üldögélő gerlepárt találtam. Amikor beléptem az ajtón egy pillanatra megtorpantam és elgondolkoztam: most először, amióta megláttam őket csókolózni, nem fáj, hogy együtt látom őket.
- Na végre Dórikám! – elmosolyodtam, hiszen…hé! Én magamban beszélek? Nahát, oké, napszúrásom van! Bekukucskáltam Conor és Justin közös „rezidenciájába” és végre megtaláltam Conort. Az ágyán feküdt és PS-ezett.
- Kop, kop! Bejöhetek? – megijedt, amikor meglátott, de gyors összeszedte magát és már előttem is állt.
- Miújság? – zavartan rám mosolygott. – Jól vagy? Úgy értem… - kinézett a fejem felett, hiszen simán vagy 10 centivel magasabb nálam.
- Igen, találkoztam velük, de nyugi! Már túltettem magam Rajta. – rámosolyogtam és arrébb toltam, hogy bemehessek.
- Várj… ezt hogy érted? – meglepődött, amikor hanyatt vágtam magam, a hatalmas ágyán, de nem tiltakozott, hanem csak leült mellém.
- Úgy, hogy már nincs rám hatással Lionel. – vállat vontam és arrébb kúsztam. A fejem az ölébe hajtottam és elmosolyodtam. Rájöttem a megoldásra, de nem akartam elmondani neki.